Történet

Jelenlegi hely

ANDROID EGYÜTTES

        Az Android együttes 1980 őszén alakult a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE, jelenleg Debreceni Egyetem). Alapító tagok: Dudás János szólógitár (matematikus hallgató), Székelyhidi László basszusgitár (tanársegéd az egyetem Analízis Tanszékén), Tőzsér József és Milesz Sándor billentyűsök (vegyész hallgatók az egyetemen), valamint Mező Orbán, dob. A zenekar a KLTE Tóthfalusi Sándor Kollégiumában kapott próbalehetőséget.

 

 

  Elsősorban szimfonikus rockzenét, nagyobb lélegzetű instrumentális számokat játszott: pl. Apokrif, XVI. század, Vágyhullámok. A hangszeres szerzemények mellett olyan számok is születtek, melyeket irodalmi alkotások ihlettek, például a Fáraó (Boleslav Proust: A fáraó című regénye alapján), Éjféli bál (Mikhail Bulgakov: Mester és Margarita), Júdás (Robert Graves: Jézus Király). 
         A zenekar fennállása alatt több énekessel is dolgozott, közülük Bodnár Attila később egészen más zenei vonalon, a Modern Hungária együttes tagjaként (illetve Papp Ritával) vált országosan ismertté. 
         A zenei vázlatot és a szövegeket (a Vágyhullámok, Dudás-szerzemény) kivételével Tőzsér szerezte, míg a hangszerelés és a végleges zenei hangzás kialakítása a zenekar közös munkája volt. 
          1982-ben Tőzsér Svejkfigurák címmel zenét és dalszöveget írt  Jaroslav Hasek: Svejk a derék katona című regényéből készült ,mini rock-operához (rendezte: Magi István) melyet nagy sikerrel adtak elő a Debreceni KPVDSZ irodalmi színpadával a Kossuth Egyetem gólyabálján, az Aud Max-ban. 
          A zenekar számos koncertet adott fennállása alatt: többször játszott a KLTE Aud Max-ban gólyabálokon, egyetemi napokon. 1983 március 15-én a Nagytemplom előtti Kossuth téren adtak koncertet, ami abban az időben kuriózumnak számított. 
         Az Android együttes végül 1983-ban "fúzióval" szűnt meg: Dudás, Tőzsér és a Mező-t felváltó Pataji Géza dobos a CÉG együttes néhány tagjával létrehozta az "1001" együttest, mely később Camera 06 néven országos sikereket ért el.
Az Android zenészei közül többen azóta is folyamatosan zenélnek. Néhány további jelentősebb formáció ahol játszanak illetve játszottak: Tűzlabda (Dudás, Mező, Tőzsér), Ulixes (Tőzsér), Debreceni Jazz Együttes (Pataji), Debrecen Dixieland Jazz Band (Pataji), Hangfogó, Sütő Band (Dudás), Ölveti Blues Band, Katvanhoe (Mező).
         Tőzsér 1994-95-ben elkészített egy 50 perces zenei anyagot, mely két régi hangszeres Android szerzemény mellett (Apokrif, XVI. század) új számokat tartalmazott. Dudás gitárjátékával kiegészülve a zenei anyag (Édentől keletre) kazetta formájában 1996-ban kiadásra került. Ismét összeállt a zenekar, 1995 december 7-én, első koncertjük 15. évfordulóján nagy sikerű koncertet adtak a Tóthfalusi Kollégiumban, ugyanabban a teremben, ahol az első bulit játszották, Dudás-Mező-Székelyhidi-Tőzsér “ős”-felállásban. 1996-ban Pataji Gézával kiegészülve több élő koncertet adtak.

 

 

         2008-ban ismét összeállt a zenekar, újra csatlakozott Milesz Sándor billentyűs, míg Székelyhidit Pocsai Sándor,Milesz és Tőzsér egykori vegyész évfolyamtársa váltotta a basszusgitárosi poszton. A zenekar mintegy 6000 néző előtt 2008 szeptemberében nagy sikerrel mutatkozott be Budapesten a Papp László sportarénában egy zártkörű céges rendezvényen. 2009-tavaszán elkészült az “Édentől keletre” teljesen újrahangszerelt változata, mely CD formában jelenik meg. 
         Az Android együttes zenéje egyedi hangzásvilágot képvisel, keveredik benne a klasszikus progresszív rock, New age, dzsessz, és népzenei motívumok. Elsősorban azok számára ajánljuk, akik az SBB, Fermata, Yes, Pink Floyd, ELP, Mike Oldfield, Tomita, Kitaro zenéjén nőttek fel, szeretik és igénylik a színvonalas rockzenét.

Nyelvek

 
 

 
h k s c p s v
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 

 

 

Rólunk

Az Android együttes progresszív rock-ot (neo prog) játszó zenekar. Jelenleg főleg kvertett formában játszunk, az  eddig elkészített és megjelentett négy albumunk anyagából, gyakran vendégelőadók közreműködésével. Eredetileg 1980-ban alakultunk, hosszabb szünet után 2008 óta folyamatosan zenélünk.  Zenénkben ötvözzük a progresszív rock, klasszikus rock, népzene és a klasszikus zene elemeit is.